Egy emigráció története 2.

Köteles Pál története

 

A XX. század embert próbáló fordulatai rendkívül változatos sorsokat produkált.

A hivatásom újra és újra elbűvöl, nem volt ez másképpen akkor sem, amikor a mezőkövesdi Köteles Pál életútjának főbb állomásait rekonstruáltam.

Főhősünk 1887. október 25-én római katolikus családban született a Matyóföld fővárosában, Köteles János szolga és Tóth Borbála fiaként.

Reményeit ős is az Újvilágba vetette: 1912. március 19-én érkezett meg Hamburgból a Graf Waldersee fedélzetén az Ellis Islanden található befogadó állomásra. feleségéről annyit lehet tudni, hogy Katalinnak hívták, mivel az amerikai menekült-nyilvántartás nem rögzítette családnevét.

Innen útjuk Ohio államba, a Cuhayoga megyéhez tartozó Bedford városába vezette. Gyermekük ekkor még nem volt. Azzal, hogy kivándorolt elkerülte, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia katonájaként besorozzák.

Az élet fura fintoraként, miután az Egyesült Államok is bekapcsolódott a Nagy Háborúba, 1917. június 5-én Köteles Jánost behívták befogadó hazája hadseregébe. Minden jel szerint túlélte a harcokat, mivel egy 1920-as népszámlálás szintén említi a nevét.

A katonai behívó regisztrációs lap (Draft registration card) érdekes adatokkal szolgál. Egyrészt, hogy Köteles Jánost, mint idegen hívták be (a alien). Emellett megtudhatjuk, hogy a mintázóként (molder) dolgozó családapának már egy gyermeke volt ekkor.

A magas férfinek emellett szürke szeme és sötét haja volt.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.