Halásztelek
Mint ízig-vérig lokálpatrióta nagy kedvvel kezdtem hozzá a kutatáshoz. Munkám során feldolgoztam a már korábban megjelent, Halásztelek történetével kapcsolatos szakirodalmat és a korabeli sajtótermékek cikkeit is. Ezt követte a levéltárak iratainak áttanulmányozása, de nem maradhatott ki a Malonyay-kastély rekonstrukciójában és megmentésében érintett személyekkel felvett interjúk sora sem. Nagyon lényegesnek tartom a helyi emlékezet (local history) forrásai által közölt értesülések rögzítését és a helytörténetbe kellő óvatossággal való beemelését is. Hiszen nagyon sok releváns adat csak ezen a csatornán szerezhető be. Közel sem minden lett írásban rögzítve, nem is beszélve arról, hogy mi marad rán, az utókorra belőlük. Nagyon sok minden csak érintettek, az érintett időszak tanúinak memóriájában marad fenn. Ennek rögzítése a történész felelőssége.
A bevezetőt követően pedig fogadják szeretettel a halásztelki Malonya-kastély rövidített t9rténetét, amely szándékaim szerint nem korlátozódhat az épület históriájára, reflektálnia kell az azt körülvevő és éppen kialakulóban lévő település történetére is.
A XIX. század utolsó harmadára a Csepel sziget túlnyomó része kiheverte a törökdúlás-korabeli veszteségeket, benépesült. A Tököl községhez tartozó északi területek azonban még ekkor is lakatlannak számítottak. Legfeljebb legelőként hasznosították ezeket a földeket. Az 1690-es népösszeírás adatai szerint ebben az időben csak Ráckeve, Becse, Szentmiklós, Tököl és Makád volt a szigeten lakott település. A török pusztítás után rácok és svábok is letelepedtek a megfogyatkozott lakosság között. A ma már városként számon tartott település, Halásztelek az 1860-as évektől rendszeresen publikált összeírásokban, mint Tököl község lakott külterülete jelent meg. Lakosságszáma az alábbiak szerint alakult: 1870-ben 67, 1880-ban 56, 1890-ben 68, 1900-ben pedig 95 fő.
Egy Tököl községről 1880-ban készült, 64 szelvényből álló térkép a mai Halásztelek város területét képező birtokok tulajdonosait is név szerint tartalmazza, melyek az alábbiak voltak:
- Dugacske: tököli illetőségű magánszemélyek nadrágszíj parcellái.
- Gyökér puszta: Papp Móric
- Halászgunyhó puszta: Ofner József „terménybizományi üzlettulajdonos” (korábban: nanhegyesi Zuber Antalné, Vizkelety Etelka).
- Megye düllő (sic!): Ofner József, Huszel Ignác, Balla István és tököli magánszemélyek nadrágszíj parcellái.
Ofner József pesti kereskedő birtokában tököli kötődése abban is tetten érhető, hogy Pál nevű fia 1898. szeptember 17-én, itt született. 1888. december 20-án, Ofner József kereskedő és Markovits Sándor földbirtokos csereszerződést kötöttek, melynek értelmében a Jóska majorbeli földterület utóbbi tulajdonába került. Egyúttal Ofner József kötelezettséget vállalt arra nézvést, hogy 1889 júniusáig mondott birtokon 7 000 forint erejéig lakóházat épít. Markovits Sándor a 721 kat. hold nagyságú majort 1893. március 27-én továbbadta Wahrmann Ernőnek (1863 – 1906) az Ofner József által felvett 50 000 forintos jelzáloghitel átvállalása fejében (kötelezettség átvállalási nyilatkozat). A jogi végzettségű és apja halála után Brüsszelben katolizált Wahrmann Ernő az atyja – Wahrmann Mór képviselő-mágnás – által örökrészként reá hagyományozott vagyonból vásárolta meg birtokát.
Egy 1900. április 7-én kelt közjegyzői dokumentum szerint Ofner József még 10 000 koronára rúgó követelésállománnyal rendelkezett Wahrmann Ernő felé.
A fővároshoz való közelsége miatt láthatta meg a lehetőséget Wahrmann Ernő, Wahrmann Mór (1832 – 1932) mágnás-politikus idősebbik fia, a jórészt legelőként hasznosított észak-csepel-szigeti területekben, amikor is több száz holdas földbirtokot vásárolt meg a Nagy-Duna és a Csepelt Tököllel összekötő országút között és megalapította holland típusú mintagazdaságát.
Az alig 100 cseléd által lakott majorságban leginkább búzát, kukoricát és árpát termesztettek. Wahmann Ernő, aki igen ambíciózusan látott neki a gazdálkodásnak vízművet létesített, szivattyúházat és csatornarendszert építtetett merőlegesen a nem sokkal korábban létesített gátra.
Wahrmann Mórnak Gold Lujzával kötött házasságából három gyermek született. Ernőn kívül a már említett Renée (Regina) (1862 – 1926) és Richárd, vagy, ahogy a korabeli lapok említették Rikárd (1865 – 1912). Édesanyjuk a harmadik gyermek születését követően elhunyt. A családapa nem nősült meg újra, a meglehetős jólétben felnövő gyermekek útját dajkák, nevelők és magántanárok egyengették. A fiúk, mint tartalékos huszárhadnagyok a jogi pályát választották, ám nem követték atyjuk útját az üzleti életben. Sokkal inkább a kaszinók és a lóversenyek jelentették éltető közegüket. A családi otthont 18 esztendősen elhagyó fivérek ezt követően idejük java részét külföldön töltötték. Ernő édesapjának 1892. november 26-án bekövetkezett haláláig követségi kereskedelmi attaséként szolgált Brüsszelben, majd Londonban is. Örökségének rá eső részét a kor csúcstechnológiáját felvonultató agrárvállalkozás felfuttatására szánta a Csepel-szigeten, ám nem kísérte siker próbálkozását.
Miután ez egyértelművé vált számára, elhagyta az országot. A fővárosi lakcímjegyzék tanúsága szerint utoljára 1897-ben rendelkezett budapesti állandó rezidenciával. 1906-ban bekövetkezett tragikus haláláig ideje java részét Nizzában töltötte.
Annak dacára, hogy a kúria a Malonyay-család nevét viseli, az építtető valójában a neves politikus és nagykereskedő dinasztiából származó, dr. Wahrmann Ernő volt, aki a jelek szerint vidéki rezidenciáját is szerette a főváros közelében tudni, az akkor meg csendes, vidékies Csepel-szigeten. Az 1893 körül megépített, a késő barokk jegyeket hordozó, eklektikus kastély földszintjén fogadóterek es tágas bálterem várták a vendégeket. A manzárdszinten lakószobákat alakítottak ki. A főhomlokzat elé nem sokkal később felhúztak egy U-alakú melléképületet, ahol a díszbejárat két oldalán szolgalakások es gazdasági kiszolgálóhelyiségek kaptak helyet.
A Halásztelek magját képező Hermina major elnevezésének eredetével kapcsolatosan a szakirodalom és a levéltári forrásanyag meglehetősen hiányos. A napjainkig megjelent helytörténeti munkákban két verzió látott napvilágot. Eszerint Wahrmann Ernő nővéréről, illetve József nádor második feleségének keresztnevéről kaphatta nevét a mai Halásztelek magját képező mezőgazdasági nagyüzem. Mivel Ernő nővérét Reneének (Regina) hívták, az első teória bizonyosan megdőlt. Inkább valószínűnek látszik az a magyarázat, hogy az istálló és melléképületei felépítésével megbízott pancsovai születésű Wolfram Gergely (1861 – 1898) budapesti vállalkozó testvére, Hermina lehetett a „keresztanya”.
A terület elnevezésében később meghatározóvá váló Hermina-major elnevezés ekkor még nem volt jellemző. Sokkal inkább az Ofner József nevéből eredeztethető Jóska-major, vagy a későbbi tulajdonosváltáskor megjelenő Wahrmann-major, mint helységnevek.
Egy korabeli forrás szerint „(…) a közösség régóta óhajtja a telep nevének végleges megállapítását, mert Hermina-majornak, Attila-telepnek és Jaj-telepnek is hívják, miután hivatalos elnevezése még nem történt meg.”
A kastély és az azt övező melléképületek, istállók építésével kapcsolatban szinte semmilyen tervdokumentáció, vagy konkrét dátumokat tartalmazó levéltári forrás nem maradt ránk. Annyi azonban bizonyos, hogy Wolfram Gergely építész-építésivállalkozó, az U alaprajzú istálló és melléképületei kivitelezéséért volt felelős 1893 októberében, Wahrmann Ernő megbízása alapján. Az eklektikus neobarokk jegyeket mutató épület, mint majorsági központ tehát már ekkor is állhatott.
Annyi azonban már bizonyosabban állítható, hogy a ma már Malonyay-kastélyként ismert műemlék jellegű épület Pollák Manó fővárosi építész tervei alapján készült el. A felvidéki Szucsányban született és 1937-ben nyolcvanhárom éves korában Budapesten elhunyt Pollák svájci és németországi főiskolákon kezdte meg szakirányú tanulmányait, majd a párizsi Ecole des Beaux Arts-ban fejezte be azt. Itt lépett közeli kapcsolatba a festőművész Munkácsy Mihállyal, akinek szalonjában törzsvendég volt. Kapcsolatuk olyannyira elmélyült, hogy Munkácsy Ecce homo című képének kiállításában is közreműködött.
1883-ban tért haza, ahol is Budapesten belevetette magát a munkába. A kiegyezést követő gazdasági fellendülés építési lázában számos bér- és lakóház tervrajza származik tőle. Főbb munkái a tököl-herminamajori Malonyay kastély mellett a pöstyéni fürdőkomplexum, a szászbereki Kohner-kúria, a Tisza István egykori miniszterelnök elleni merénylet következtében ismertté vált Roheim-villa Zuglóban és a kereskedelmi utazók szövetségének budapesti székháza.
Wahrmann Ernő korai, tragikus halálát követően a Sóska-majorként is ismert terület soron következő tulajdonosa a szintén izraelita felekezethez tartozó Sándor Pál bankár és országgyűlési képviselő volt. Sándor Pál 1860. április 8-án született Hódmezővásárhelyen Schlesinger Móric és Deutsch Katalin gyermekeként. Nevét 1898-ban magyarosította belügyminisztériumi engedély alapján. Középiskolai éveit Budapesten, a református evangéliumban töltötte, majd a kereskedelmi akadémia padjait koptatta. Az üzleti tanulmányait Drezdában kiegészítő Sándor Pál ezt követően a Schlesinger és Polákovics nevű gabonakereskedő családi cég kötelékébe lépett, melynek vezetését is rábízták antwerpeni tanulmányútját követően, melyet 1912-ig irányított. Ekkor nevezték ki a Budapesti Közuti Villamos Vasúr Rt. vezérigazgatójává, ahonnan 1918-ban a Károlyi Mihály vezette kormány mozdította el.
Sándor Pál a 4. számú m. kir. huszárezredben szolgálaton kívüli hadnagyi rangig jutó gazdasági szakember és országgyűlési képviselő a budapesti tőzsde tanácsának is tagjává lett számos más üzleti és közéleti tisztsége és szerepvállalása mellett. Ő telepítette le a majorban a csányi dinnyéseket, akik aztán hálából róla neveztek el egy dinnyefajtát. A csányi dinnyések magas szintű kertészeti kultúrát honosítottak meg. A csepel—budapesti országút környékén ugyanekkor már 1913-ban 600 holdat részben 10—20 holdas birtokokra daraboltak, a házhelyeket pedig 1-5—2 koronáért adtak el.
Sándor Páltól az Olasz-Magyar Bank által birtokolt Tököli Kertészeti Részvénytársaságához került a gazdaság, majd a Malonyayaké lett. A gazdálkodás évei után végre újra élet költözött a kastélyba is: a felvidéki eredetű család bálokat adott, gyakorta fogadott vendégeket.
Nem csoda, hogy a település emlékezetében ők őrződtek meg a ház „valódi” tulajdonosaiként. Malonyay Ferenc, gróf Andrássy Gyula jószágigazgatója, a homonnai járás főszolgabírája – a mohácsi csatában és a Rákóczi-féle szabadságharcban érdemeket szerzett család sarja – a Párizs környéki Kis-Trianon palotában aláírt békeszerződés és Csehszlovákia létrejötte miatt elhagyni kényszerült Lasztóc és Hrabóc környékén fekvő, mintegy 4 000 holdas birtokát.
A majorság és a kastély második jelentős tulajdonosa, kisebb Szabolcs megyei kitérőt követően, tehát a Felvidékről Trianont követően elmenekült Malonyay család lett. Malonyay Ferenc 1920 körül vásárlás útján jutott hozzá a kertészeti részvénytársaság részvényeihez, a Magyar Földhitel Intézeten keresztül. A mintegy 872 holdon elterülő birtokon gyümölcsfákat telepítettek, valamint megépítették az uradalom Duna-parthoz közeli szegletében – az ún. Gyökérpusztán (korábban: Holzinger-puszta) – a 10 szobásra tervezett nyaralót.
Malonyay Ferenc és fia Tamás 1920-ban adományozott egy épületet Herminatelep számára oktatási célokra. Az 5 méter széles és hat méter hosszú ingatlan nádfedeles volt. A 40 férőhelyes intézményei falai között 1930-ban 68 diák tanult. Az állami elemi iskolának nem volt saját kútja, így a vizet egy több mint 200 méterre lévő kútból hordták.
Az Országos Földbirtokrendezési Bizottság (OFB) 1923 márciusában megváltási eljárást rendelt el Malonyay Tamás tököli birtokára annak adósságai fejében. Az Agrárbank által alapított Tököli Kertészeti Rt. az 1924. évben 800 000 korona részvénytőke mellett 268,2 millió korona veszteséget könyvelt el. Bizonyos mértékben ennek is betudható, hogy Malonyay Ferenc, Besenyőd község mellet fekvő 600 kataszteri holdas birtoka az OFB tulajdona lett.
Malonyay Ferenc 1924. január 27-én elhunyt. Fia, Malonyay Tamás Ferenc Károly a m. kir. debreceni 2. huszárezred volt hadnagy vette át a birtok irányítását. A részvénytársaság elnöke Mauks Elek, Malonyay Tamás atyai nagybátyja lett. Ő maga a gazdálkodáshoz nem értvén, tőzsdei kereskedéssel igyekezett jövedelemre szert tenni. Kezdetben siker koronázta pénzügyi műveleteit, de az 1920-as évek végén világszerte kibontakozó tőzsdekrach következtében súlyos veszteségeket könyvelhetett el. A család tehát néhány év után immár másodszor is szinte mindenét elveszítette, így a gyökérpusztai 50 hold kivételével a birtokot Semény Jenőnek adták el, aki azonban sohasem egyenlítette ki a teljes vételárat. Nemes kismalonyai Malonyay Tamás nyugalmazott főszolgabíró 1928. március 19-én, délelőtt 9 órakor Budapesten, VII. kerület Károly körút 1. szám alatti otthonában érelmeszesedés következtében elhunyt, lezárva ezzel a kastély történetének egyik jelentős fejezetét.
A parcellázást megelőzően 1924. október 5-én iktatták be Tököl községben vitéz Füzesséry István tartalékos főhadnagyot abba a tíz katasztrális holdat valamivel meghaladó birtokba, amelyet a kedvezményezett rokona, Malonyay Tamás, a föld korábbi birtokosa ajánlott fel a Vitézi Szék részére. Az adományozási ünnepségen részt vett Horthy István kormányzó-helyettes is.
A történettudományi munkákban „fekete csütörtökként” emlegetett gazdasági recesszió vezetett aztán oda tehát, hogy 1926-ban az egész majort fel kellett parcellázni. Kedvező részletfizetési feltételek mellett mezőgazdasági munkások és a csepeli Weiss Manfréd Művekben dolgozók közül sokan vásároltak itt telket.
Itt 1929-től kezdve további 1600 darab 160—200 n-öles házhelyet bocsátottak 2—3 pengőért eladásra s fele részét főképpen csepeli munkások vásároltak meg, de alig 200 ház épült fel rajtuk 1934-ig. A következő telekparcellázást a Halászgunyhó-dűlőben 1932-ben kezdte meg a ref. árva- es szeretetház egyesület 3—5 pengős árakkal, de a növekvő pénzhiány miatt csökkent a kereslet.
Semény Jenő és felesége Hartstein Klára – akik már Szikszó mellett is rendelkeztek egy 1000 holdas birtokkal – 1925-ben megvásárolták Malonyay Tamástól annak Tököl melletti 1000 holdas birtokát, illetőleg a Tököli Kertészeti Rt. valamennyi részvényét. Erre a birtokra is parcellázási engedélyt kértek és kaptak az OFB-től.
Semény Jenő, hogy Malonyay Tamás felé fennálló kötelezettségének eleget tehessen, a Magyar Földhitelintézettől több részletben mintegy 1 millió pengő hitelt vett fel. Fedezetül a Tököli Kertészeti Rt. részvényeit adták. Miután az OFB engedélyt adott a két birtok felparcellázására, a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége megengedte, hogy a parcellázandó birtokok ára saját pénztára helyett az előírt közérdekű ellenőrzés mellett a Földhitelintézet pénztárába folyjék be, ahol ezeket az összegeket Semény Jenő és neje, valamint apósa, Hartstein Kálmán adósságának törlesztésére fordítsák.
A parcellázás során Seményék több szigetszentmiklósi gazdával kötöttek szerződést, akiknek megígérték, hogy amint a telkek vételárát kiegyenlítik, tehermentesen a nevükre írják azokat. Kikötötték a szerződésekben még azt is, hogy az érintett 13 parasztgazda részletekben fizethetik a földek vételárát. A szigetszentmiklósi gazdák nagy örömmel vettek a Tököli Kertészeti Rt. említett területeiből, hiszen a korábban a Malonyay család kezében lévő birtokon ezt megelőzően bolgárkertészek gazdálkodtak, aki jelentősen feljavították a földek minőségét. A gazdák ezért még házaikat és korábbi földjeiket, mindenüket pénzzé tették, csakhogy megfelelően törleszthessék újonnan szerzett Hermina-majori szántóik árát.
A felvett hitel késedelmi kamatai és az ezt követően felvett további kölcsönök egyre jobban duzzasztották tartozásukat. Semény Jenő ezért elkezdte személyesen felkeresni a velük szerződő gazdákat, hogy nem kell a Földhitelintézet pénztárába tovább törleszteni a tartozásukat, hanem azt Seményék számlájára, a Mercure Bankba is megtehetik. Kamattérítéssel is hitegették őket és nyugta ellenében felvettek nagyobb összegeket a birtokok törlesztésére, azzal, hogy azt majd ők a Földhitelintézethez befizetik. A 13 érintett parasztgazda a mintegy 150 000 pengős tartozását kifizetve a telekkönyvben nevükre szerették volna írni az ingatlanokat.
Itt kellett szembesülniük azonban azzal, hogy ingatlanjaik nem, hogy nem tehermentesek, hanem akármikor elveszthetik azokat, a Seményék további tartozásait az érintett földterületre ráterhelő bankokkal szemben. Gere Miklós, ifj. Kőrössy András és neje, Babarczy István és neje, özv. Fodor Józsefné és a többiek pertársaságit alkotva bűnvádi feljelentést tettek csalás és sikkasztás miatt Semény Jenő és felesége, valamint Hartstein Kálmán ellen. Az eljárás során kötelezték a Földhitelintézetet a jelzálogjog telekkönyvi törlésének kezdeményezésére.
A Dunamenti Kertgazdaság néven tevékenykedő vállalkozás 3000 házhelyet parcelláztatott fel Tököl határában 1930-ban, dr. Rosenberg Miklós főorvos megbízásából. Három éves futamidő mellett már többen kifizették a teljes vételárat, amikor Ráckevén a földhivatalban szintén azzal kellett szembesülniük, hogy nem lehet a telkeket a nevükre írni, mert nem tehermentesek. Emiatt nem kaphattak építési kölcsönt és nem építhették fel otthonaikat azok, akik mindenüket pénzzé tették a parcellák megvételekor.
- december 24-én indult az első menetrendszerinti autóbuszjárat Tökölre, illetve Hermina-majorra a lakihegyi rádióállomás érintésével. A 8-as számot viselő bizonylat 3 óránként járt.
A m. kir. közlekedésügyi miniszter 1934. szeptember 4-én kelt 53. 333/III. 1934. szám alatt kelt rendeletével özvegy Malonyay Tamásné tököli lakos számára kiadott, a Tököl és Csepel viszonylatában rendszeres társasgépkocsi járatok üzemeltetésére vonatkozó engedélyét két évvel meghosszabbította. Az iparengedélyt első alkalommal 1928-ban kapta meg 5 évre. Az üzlet a gazdasági válságig kifizetődőnek bizonyult.
Miután Seményék tönkrementek a 271. kat. hold nagyságú maradék törzsbirtokot 285 000 pengős vételáron, vagyis a kastélyt és a parktól a Dunáig húzódó, öntözhető területet Stein Emil (1874 – 1945) bankár -–a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezérigazgatója -–vásárolta meg 1936 szeptemberében. Ő telepítette ide azokat a gyümölcsfákat, amelyek miatt a kastély mögötti területet még ma is sokan Barackosként emlegetik. A majorság részét képezte ekkor is a Wahrmann Ernő által alapított „országos hírű” versenyistálló. A pozsonyi születésű Stein Emil a nyilasterror áldozata lett.
Ebben az időben 20 bolgár család bérelt itt földterületet, és a megtermelt áruikat a főváros piacain értékesítették. Később közülük többen megvették az általuk bérelt földet, és magas szintre emelték az öntözéses zöldségtermesztést.
A II. világháború pusztítása Hermina majort sem kímélte. A kastély U alakú melléképületét is találat érte. A XIX. század végén épült Malonyay-kastélynak a II. világháború végéig megmaradt nagypolgári, arisztokrata lakó funkciója. A háborút követően a politikai változások következtében az épületet államosították, kezdetben üdülőként később tsz. központként működött. Ez utóbbi funkció során radikális beavatkozások történtek az épületen, eltűntek az értékes, míves részletképzések. A legnagyobb kárt azonban az épület karbantartásának évtizedeken át húzódó hiánya okozta.
„A magas, lendületes ablakokat kettévágták, mutatva, hogy odabent is megosztottak a földszint tágas tereit. Belépve látszik is a végeredmény: a fogadótereket nyomasztóan alacsony, szűkös szobácskákká szabdalták, az eredetileg minden bizonnyal elegáns lépcső helyére vasrácsos, keskeny grádicsokat szabtak. A kalickák a betonfödémmel nyert »emeleten« is megjelentek. Az igénytelenség jelei mindenütt. A falakon graffiti es persze szemét, törmelék mindenhol. Csak a kertre nyíló balterem úszta meg valamiképpen a pusztítást. Itt nem osztották ketté a teret, látni, milyen levegős volt valaha az épület belseje. Az ablakoknak, teraszra nyíló kerti kijáratoknak köszönhetően a termet meg egy borongós napon is betölti a fény. Hiába a szemet, a rémes neonok maradványai es a leszakadóban levő, rozsdás karnis, az ember ide tudja képzelni a hajdani balokat, itt-ott meg az eredeti nyílászárókból is maradt valami, ahogyan a régi kovácsoltvas rácsok es az ereszcsatornák hírmondói is föllelhetők. A pince az utólag beépített közfalak ellenére meg mutat valamit egykori boltíveiből, a manzárdtér pedig – hiába, hogy a hatalmas lyukakon át az égre látni — ma is tágas, elegáns. Az udvari homlokzat szimmetriáját azonban megtörte az utólag kialakított, földalatti garázs.”
1982 nyarán a halásztelki Malonyay-kastélyt műemlék jellegű épületté nyilvánították. Az Országos Műemlék-felügyelőség kötelezte a Duna MGTSZ-t, hogy számolja fel a kastélyban működtetett ideiglenes munkásszállót. A munkásszálló utolsó gondnoka Kovács Ferencné volt. A Csepel Művek szakemberei társadalmi munka keretében felmérték a kastély aktuális műszaki állapotát. A bútor- és ágyneműraktárként és munkásszállóként is használt épület bejárásakor nyilvánvalóvá vált, hogy komolyabb karbantartásra szorul. A legszembetűnőbb a tető hiányosságai voltak, a masszív falak viszonylag jól állták az időjárás próbáját. A fatetős padlás hiányosságait nylonborítással pótolták, ám ez sorozatos beázásokhoz vezetett.
1983 áprilisában a községi tanács és a Duna termelőszövetkezet között megállapodás jött létre: felszámolják a munkásszállást és a kastély kezelői jogát a tanács 500 000 forintért megvásárolta. A vételárhoz az Országos Műemlék felügyelőség is hozzájárult. A lakosság falugyűlésen ajánlotta fel, hogy társadalmi munkájával és téglajegyek vásárlásával járul hozzá az épület megmentéséhez. A tervek szerint kulturális központot, koncerttermet és zeneiskolát hoztak volna benne létre. Öregek napközi otthona és nyugdíjas klub is helyet kapott volna. Mindez az országos kastélymentési program keretében valósulhatott volna meg.
- február 15-én a Pest Megyei Tanács nagyközséggé nyilvánította a települést.
A kastély történetének utóbbi évtizedei a meghiúsult kísérletek története volt. 1990 szeptemberében Halásztelek Nagyközség Tanácsa 500 ezer Forintért megvásárolta a kastélyt a Duna MGTSZ-től. Az épületnek ekkor 3 lakója is volt, akiket a település elöljáróságának el kellett helyeznie. Ezt követően a romos épületet a Kastélytours Kft. ingyen kapta meg azzal a céllal, hogy renoválást követően szállodát alakítanak ki belőle. A Kisbogrács étterem tulajdonosával szerződést kötöttek, mely szerint partnerként részt vehetett volna a beruházásban. Kőrösi Kálmán, a Kft. képviselője elmondta: 50 ágyas, háromcsillagos hotel nyílt volna meg itt, mely községi igényeket is kielégített volna és konferenciáknak is helyt adhatott volna.
A rendszerváltozást követő első szabadon megválasztott önkormányzat képviselő testülete és Stoffán Antal polgármester visszaperelték az épületet, mely ismét a település tulajdona lett. Az önkormányzat két évig tartó huzavona es per során szerezte vissza a kastélyt. A bírósági határozat az eredeti állapot visszaállítását rendelte el. A vagyonátadó bizottság azzal adta át az épületet, hogy az önkormányzatnak olyan hasznosítót, vagy partnert kell tálalnia, aki vállalja a felújítását, a műemlékvédelem elképzelései szerint.
Befektetők kerestek, de az évről-évre olcsóbban kínált ingatlan nem talált gazdára. 1997-ben végül az önkormányzat képviselő-testülete – a kastély megóvására szerveződött, helybeli Malonyay Asztaltársaság javaslatára – úgy döntött, olyan hasznosítót keres az épület számára, aki felújítja es életre kelti a műemléket. Az elképzelések igazán ambiciózusak voltak. Halásztelek polgárai konferencia-, továbbképző es rekreációs központot képzeltek a Malonyay-kastélyba és melléképületeibe, de szántak ide kisebb szállodát is, étteremmel es bárral. Az interneten ma is számos helyen olvasható az a felhívás, amelyet a helyi műemlékvédő társaság adott közre. Eszerint 1999 májusáig vártak volna a reménybeli hasznosítók ajánlatait.
Az önkormányzati testület ezért úgy döntött, hogy – a település közintézményeinek elhelyezésére – maga újítja föl a végső pusztulás határára jutott kastélyt. Ehhez a megfelelő állami forrásokat igyekeztek felkutatni. A kastély körül persze száz év alatt minden megváltozott. A diszkaput elbontottak, immár a forgalmas főút is az oldalsó homlokzat mellett futott. A hátsó teraszról sem a hajdani, gondozott parkra nyilt kilátás: itt állva csak egy kockaforma lakótelepre lehetett látni.
A legutolsó árajánlat 1997 nyarán 12 millió forint volt – maga az üres telek is többszörösét érte ennek az összegnek -, és az önkormányzat, szabadulva egyre súlyosbodó terhétől, hajlott is az üzlet megkötésére, mikor Kálóczy Béla helyi lakos felszólalt a település egyetlen műemlék jellegű épületének megmentéséért. Hatására a képviselő-testület 1997 szeptemberéig elnapolta a döntést. 1997. július 1-jen Kálóczy Béla otthonában halásztelki lakosokból alakult meg a kezdetben 7 tagú Malonyay Asztaltársaságként ismert civil kezdeményezés, melynek célja a kastély megmentése, építészeti értékeit figyelembe vevő átalakítása, a közösség érdekeit szolgálati közéleti, kulturális események színhelyévé varázsolva.
Az alapító gyűlés után az átgondolt es szigorúan irányított szervezőmunkának es a tagok lelkesedésének köszönhetően hihetetlen gyorsasággal peregtek az események. Összesen két hónap alatt végeztek el azokat a feladatokat, melyeket az épület eddigi tulajdonosainak hosszú évek alatt sem sikerült. Az Asztaltársaság, mint a civil kurázsi egxik helyi megnyílvánulása vetette fel először, „hogy településközpontnak távlatilag csak a kastély és környezete az ideális. Ilyen megoldás a környéken belátható közelségben nincsen.” Ennek érdekében falufórumot hívtak össze, művészeti pályázatot hirdettek a diákság körében, illetve lokálpatriótaként részt vettek a helyi döntéshozatali folyamatokban is.
A kastély szakszerű újrahasznosítását célul kitűző Malonyay Asztaltársaság. Annak felkérésére és finanszírozása nyomán, a precíz, részletekbe menő funkcióterv alapján a hasznosítási javaslat látványtervként való elkészítését az építészeti műemlékek rekonstrukciós tervezésében nagy gyakorlattal rendelkező Architec-Team Kft. vállalta.
Végül 2005-ben osztrák tőkéből, az új tulajdonos Adolf Wögerbauer által újult meg a kastélyt. A mozgalmas tömegű, részben emeletes együttest manzárdtető fedi. A főépületben a bálterem míves csillárokkal lett ékesítve, ahol ezt követően számos esküvőt és különböző rendezvényeket tartottak. Ezen kívül a földszinten egyéb funkciójú melléktermek, az alagsorban pedig boltíves megoldással elválasztott szobák lettek kialakítva Pintér Tamás építész tervei alapján.
A kastély korhű, műemléki renoválása csaknem két évet vett igénybe. Hasznosítója a már említett osztrák/magyar vállalat, a kastély tetőterében irodákat, az egykori gazdasági épületekben bemutatótermet és raktárhelyiséget alakított ki.
2006-ban a Baumit által kiírt „Az Év homlokzata” pályázaton a halásztelki Malonyay-kastély. A korábban tsz-központként is működő épület felújításáért az Inter-Art 2000 Kft. kapott elismerést.
„Baumit különdíj” (Felújítás: műemlék épület/középület kategóriából, Halásztelki Malonyay kastély) (Mezei Zoltán) A XIX. század végén épült Malonyay-kastélynak a II. világháború végéig megmaradt nagypolgári, arisztokrata lakó funkciója. A háborút követően a politikai változások következtében az épületet államosították, kezdetben üdülőként később tsz. központként működött. Ez utóbbi funkció során radikális beavatkozások történtek az épületen, eltűntek az értékes, míves részletképzések. A legnagyobb kárt azonban az épület karbantartásának évtizedeken át húzódó hiánya okozta. Az erősen lepusztult épület rekonstrukciós munkáit a kivitelezők példaértékűen végezték el, ügyelve a megfelelő anyagválasztásra.
Az egykori Hermina-majorban épült Wahrmann-Malonyay kastély történetének egyik csúcspontján Halásztelek Város Önkormányzata, Szentgyörgyi József polgármester vezetésével megvásárolta a patinás épületegyüttest. 2017. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között átadták új rendeltetésének: a kastély ismét a település központja, Városháza lett. Településünk egyetlen műemlék jellegű épülete – kormányzati engedélyt követő hitelfelvétellel – ismét köztulajdonban került.
Irodalomjegyzék:
Könyvek:
Bakó Gábor, Halásztelek. Halásztelek Város Önkormányzata, Halásztelek 2010.
Halásztelek tegnap, ma, holnap 1980. Helytörténeti füzet. Szerk. Bundev-Todorov Ivánné. Halásztelek Község Tanácsa. Halásztelek 1980.
Halásztelek az ezredfordulón. Milleniumi füzet. Halásztelek Nagyközség Önkormányzata. Halásztelek, 2000.
Halásztelek tegnap, ma, holnap. Szerk. Bundev Todorov Ivánné. Halásztelek Község Tanácsa. Halásztelek, 1980.
Holakovszky László, Herminateleptől Halásztelekig. Válogatott helytörténeti írások. Halásztelek Város Önkormányzata, Halásztelek, 2015.
Magyarország vármegyéi és városai. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye I. kötet. Szerk. Borovszky Samu. Budapest, 1910.
Országgyűlési Almanach érintett számai.
Óváryné Mizsei Zsuzsanna, Az én Diófasorom. Halásztelek, 2011. (Magánkiadás)
Levéltárak:
Budapest Főváros Levéltára
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára
Nyomtatott sajtó:
8 órai Újság
Az Est
Belügyi Közlöny
Budapesti Hírlap
Esti Kurír
Friss Újság
Gazdasági Mérnök
Igazságügyi Közlöny
Közgazdasági Értesítő
Köztelek
Magyar Nemzet
Magyarország
Népszabadság
Pest Megyei Hírlap
Pesti Hírlap
Pesti Napló
Prágai Magyar Hírlap
Történelmi Szemle
Új Barázda
Újság
Vadász- és Versenylap