Németek Püspökszenterzsébeten

Püspökszenterzsébet (ma: Erzsébet község) a Karasica patak völgyében, több patak által határolt dombháton fekszik. Minden oldalról festői látványt nyújt. Ez foghatta meg a valamikor az ide letelepedő őslakosokat is. A település nevét Árpádházi Szent Erzsébetről kapta. A faluba a svábság 1741-től érkezett. Ettől az időszaktól a leírások szerint jelentős malom központtá fejlődött a település. Az akkor itt élő magyarok és a betelepített svábok, vagy ahogy az akkori falukrónika forrása – megőrizve a kifejezést – írja: a Sabakok között folyton vita volt. Első sváb telepesek: Keszner Mihály, Stub Mihály, Hornung Jakab stb. Első molnár családok: Hauts Ádám, Müller Péter, Lili Péter, Reder Stephan, Reder Tomas. A település régi pecsétjén ilyen módon írták a falu neveit: Söndil Sehöpöd, 1816-ban Seid Usibet. A svábok kiejtés szerint készítették a falu pecsétjét, az 1841-es felirata Szent Erzsébeti. 1880-as összeíráskor: 440 magyar lakosból négy iparos, 233 német lakosból tizenkettő iparos.

Az iskolában kétnyelvű oktatás folyt. A gyerekek német és magyar nyelven is megértették magukat. 900-tól a lakosság csökkent, a németség asszimilálódott. 1941-ben érződött a Volksbund mozgalom hatása, sokan vallották magukat németnek, helyi csoportot is alakítottak. 1949-ben a kitelepítés után viszont nem merték felvállalni nemzetiségüket.

A települést erősen érintette a németség 1946-tól kezdődő kitelepítése. Házaikba felvidéki magyarokat költöztettek. A ki és betelepítések után új fejezet kezdődött a falu életében. Megkezdődött a szövetkezetek megalakítása, ahol már az őslakosok és a betelepültek jó barátságban, nagy szorgalommal együtt dolgoztak.

A falu területén két pincesor van. A belterületi pincék inkább a svábság tulajdonában voltak. A Magyar-hegyi pincéket, mint a neve is mutatja, a falu magyar gazdái birtokolták. Mára már vegyes képet mutat a birtokszerkezet.

A település két részre volt osztva: magyar és német utcára. A német falusi építészetre jellemző sváb tornácos házak, nagy istállók és pajták, még ma is díszei a faluképnek.

A falu lakóinak többsége római katolikus vallású volt és ma is ez a jellemző. A település értelmisége kétnyelvű volt. Az akkori iskolában természetes volt mindkét nyelv tanítása. A németség asszimilálódása miatt ma már a magyar nyelvhasználat az általános. Az óvodai és iskolai oktatásban kiemelt szerepet kap a német nyelvű hagyományok ápolása, a nyelv tanítása.

A valamikori molnártelepülés ma már csak emlékként őrzi ezt a korszakot, mert a nagyüzemi malmok kiszorították a régi ipart. A régi malmok mára eltűntek. Az itt élők ma már más munkát végeznek, alkalmazkodnak az új kihívásokhoz. A település megőrizte festői szépségét, a közösség békében éli mindennapjait. Szeretettel várja haza elszármazottjait és fogadja pihenni, felüdülni vágyó vendégeit.

Gász Mihályné Schiebelhut Terézia molnár családban született 1924. május 3-án, de édesapját inkább a mezőgazdaság érdekelte, ezért a malmot eladták. Terus néni születési évében megépült a házuk, ami ma is egy kiemelkedően szép porta. A gyermekévek után 1943-ban ment férjhez, Gász Mihály véméndi borbélysegédhez. Később mindketten a mezőgazdaságban, a helyi termelőszövetkezetben dolgoztak.

Szöveg forrása: sulinet.hu / Képek forrása: mapio, Hungaricana