Pesthidegkút, Kaltenbrunn

 

A török után a község újjászületésének történetét azok a telepesek kezdték el alakítani, akik első ízben 1697-ben jelentek meg Hidegúton. Levéltári kútfők szerint 1697 nyarán két család, majd 1700-ban még hét német família választotta otthonául e tájat. I. Lipót császár (1640 – 1705) rendelete értelmében az oszmán iga után Habsburg uralom alá jutott országot önként jelentkezőkkel kellett benépesíteni. Az új birtokgazda 1710-ben kezdte meg az egykori község szervezett újratelepítését.

A német telepesek túlnyomó részben a Fekete-erdő és a Rajna vidékéről, Ausztriából, Neudorf és Stokerau területéről érkeztek. Az első írásos emlék a falu benépesüléséről egy 1711. július 5-én kelt szerződés, melyet a telepesek kötöttek földesurukkal. A szerződés szövegét azért is érdemes magyar fordításban, szó szerint idéznünk, mert számos más településen születtek ehhez nagyon hasonlító dokumentumok:

„A mai napon, én, mint földesúr, az alulírottakkal a következő szerződést kötöm:

  • Mint Hidegkút tulajdonosa átengedek Önöknek pontosan kijelölt és rögzített területet, melyet Önök saját tetszésük szerint és a legjobb tudásuk szerint művelnek meg. Eltekintve a bő vagy gyenge termés utáni kilenced beszolgáltatásától, három évig minden más beszolgáltatási kötelezettség alól mentesülnek. Ennek a határidőnek a lejártával minden ház után hat guldent (forintot – M. L.), minden lakos után két guldent kell fizetni.
  • Fát, a ház szükségletének megfelelően, kiutalok. Azonban a ház építéséhez szükséges szép, egészséges tölgyfát kivágni mindaddig, amíg más, nem értékes fával pótolni lehet, tilos.
    A makk érésekor minden ház két-három hízó disznót a tölgyesben legeltethet. Ha viszont a tulajdonosnak több disznója van, akkor bizonyos értékű beszolgáltatásra kötelezem, éspedig: házanként két pár tyúkot és két kacsát kell beadnia.
  • Ha valaki szőlőt akar telepíteni, akkor a termésből hét évig nem kell semmit beszolgáltatnia. Utána azonban tizedet kell beadnia.
  • Senki az uraság beleegyezése nélkül a faluból el nem költözhet. Amennyiben maga helyett megfelelő munkaerőt biztosít, akkor is köteles az előre megállapított költözködési költségeket megfizetni.
  • A szőlőből a tizedet mindaddig be kell adni, ameddig a szőlő jövedelmet hoz. Azután még egy negyedévig lehet a bort kimérni.
  • A birtokomra ugyanúgy kell vigyázniok, mint a sajátjukra. Idegeneknek tilos a vadászat! Mindenáron meg kell őket akadályozni a vadejtésben. Ha egyszeri felszólításra nem engedelmeskednek, a puskát el kell venni tőlük. Minden elkobzott puskáért egy gulden ötven krajcárt fizetek.

Kelt Budán, 1711. július 5-én”

Az 1715-ös népszámlálás 11, míg az 1720-as összeírás adófizető háztartást tartott számon. A telepeseket behívó földesúr halála után (1718) a terület többször is gazdát cserélt. Ezt követően a Péterffy, a Tersztyánszky, a Szunyogh, a Steinbach és a Jankovich családok is hivtak ide további telepeseket. 1770-ben már 71 nagytelkes jobbágy, 39 kistelkes jobbágy és 15 vagyontalan, zsellér háztartás számláltatott meg.

Hidegkút egyházjogilag az első időkben Solymár filiája volt. Sajnálatos módon az 1816 előtti solymári anyakönyvek egy tűzvész során elpusztultak, ami jóvátehetetlen kárt okozott. 1736. október 22-én a hidegkúti plébánia önálló lett. Ettől az időtől kezdve vezetnek Hidegkúton anyakönyvet. Az első lelkész Josef Pichler volt. Határában, Gercse-pusztán már 1333-ban templom állott. Megrongált falait a török után az új birtokos, Johann Kurtz 1703 körül restauráltatta.

Az 1736-ban Solymár filiájából plébániává vált Hidegkút telepesei a XVIII. sz. közepéig jó időben a gercsei templomot használják, rossz időben pedig a faluban lévő romos templomot, amely csak az 1752-es restaurálás után válik Sarlós Boldogasszony titulussal igazán plébániatemplommá. A XIX. sz. elején használhatatlanná vált gercsei templom berendezését 1817-ben a remetei kegykápolna kapja meg.

1739-ben Hidegkutat súlyos csapás érte: a fekete pestis számos fiatalt és időset elragadott. A községben rövid idő alatt 164-en haltak meg. Voltak napok, amikor a helység másodlelkésze, Anton Grimm hat hidegkútit kísért el utolsó útjára.

A telepítés befejezése után Hidegúton a következő német családok éltek: Fallenbügel (Fallenbüchel), Fritz, Fünckel, Gleichauff, Grimm, Hajlik (Heilig), Hamburger, Herr, Helt, Hitz, Holzinger, Hösbach, Kratzer, Kretz, Kühler, Linzenboltz, Pauer (Bauer), Pentl, Pratzer, Preissler (Greissler), Raienpach, Resch, Schafer, Schneider, Seger, Stadtmüller, Streich, Tauner, Thalwieser, Veh, Veithl, Vogel.

1840-ben újabb szerencsétlenség érte a falut, amikor is nagy része tűzvész martalékává vált. Csupán törmelék és hamu maradt a házak helyén.

1869-ben rendezték a község határát, három évvel később pedig a beszolgáltatási kötelezettséget is megszüntették.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.